Mint sokan tudják, a barlang Molnár János a 19. században dolgozó vegyész és tudós nevét kapta. Molnár 1814-ben született és 1838-ban szerzett gyógyszerészi diplomát. Patikában dolgozott, és saját laborja volt, törvényszéki vegyészként több alkalommal segítette a rendőrség nyomozásait Pest városában. Hétköznapi munkája mellett érdeklődött a biológia, az ásványtan, a geológia és számos tudományterület iránt.
A budapesti és más magyar termálvizes források ismert szakértőjének számított. Sok termálfürdő és forrás vízét elemezte. Molnár János számunkra legizgalmasabb tanulmánya 1859-ben jelent meg. 1858-ban előadást tartott, és ennek sikere után írta a Magyar Királyi Természettudományi Társaság évkönyvébe a cikkét. A Lukácsfürdő Budán részletes tanulmány a Lukács Fürdő különböző forrásairól. Bár a terület a római korszak óta jól ismert ezekről a forrásokról, ő volt az első tudós, aki ilyen alapossággal kutatta ezeket.
Aki ellátogat a Molnár János-barlangba, láthatja a bejárat felett magasodó dombot (Józsefhegy) és az út szemközti oldalán a Lukács Fürdőt. A barlang előtti területen található a régről ismert Malom-tó is. A 19. században ezek mindegyike a Lukács Fürdőhöz tartozott, így Molnár János tanulmányában a fürdő mellett a tó környékéről is írt.
Számunkra a tanulmány utóbbi része az izgalmasabb. Molnár megvizsgálta a különböző forrásokat, és felfedezte, hogy hidegebb és melegebb források is a felszínre törnek, ezek vize táplálja a tavat. Lecsapolták a tavat, így be tudták járni az alagutat a tó mögött. Molnár megpróbálta megtalálni magát a forrást, ám kiderült, hogy az alagút vízzel teli barlangban folytatódik- biztossá vált, hogy a víznek máshonnan kell jönnie. Molnár megmérte a tóból kiáramló víz mennyiségét is.
A Malom-tó mögött magasodó Józsefhegy oldalában találak egy hasadékot, és Molnár segítőivel felfedezte a néhány méterrel a tó vízszintje felett lévő kis barlangot. Kiderítették, hogy annak alján víz található (egyszerűen sziklákat dobtak le és hallották a víz csobbanását). Az egyik bátor kollégája leereszkedett a kis barlangba, és saját szemével látta a vizet, de a lámpával nem tudta megállapítani, mekkora ennek a nagyobb üregnek a kiterjedése. Molnár úgy vélte, hogy egy hatalmas barlangnak kell lennie a domb mélyén.
A tanulmányban Molnár János közzétette az összes megállapítását: a különböző vízminták elemzésérl, a vízhőmérsékletről is írt, rajzokat készített a tóról és a domboldalon lévő kis barlangról. Volt egy javaslata is: úgy gondolta, hasznos lenne megnyitni egy átjárót a dombon belül a vízzel töltött barlanghoz. Természetesen 160 évvel ezelőtt nem gondolt a búvárkutatásra, ám mindenesetre ő volt az első, aki úgy vélte, a barlang még sok felfedeznivalót rejt. Hangsúlyozta az általa „természetes kincsnek” nevezett barlang megóvásának fontosságát.
Képek: Arcanum Digitális Tudománytár