A Molnár János-barlang feltárásának története
A Rózsadomb környéke, az egykor Felhévíz néven emlegetett terület gazdag a termálkarsztos barlangokban, melyeket jellemzően véletlenül, építkezések során fedeztek fel. A Budai termálkarszt barlangjait a mélyből feltörő karsztos hévizek hozták létre, egyedülálló a kiemelkedő természeti értéket képviselő barlangoknak egy főváros lakóterülete alatti elhelyezkedése. Ezek egyike a Molnár János-barlang, melynek vize egészen a 19. századig liszt-, majd lőpormalmokat is hajtott, azóta pedig a Lukács-fürdő gyógyvízellátáshoz járul hozzá.
A jelenlegi Frankel Leó úton található Malom-tó nevét ezekről az általa működtetett malmokról kapta. Másfél évszázada annak, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gyógyszerész, Molnár János vizsgálni kezdte a tó vizét. Jó oka volt rá, hiszen a budai oldal régóta híres volt már a meleg vizű gyógyforrásokról. Tudták, hogy üreg is van a Rózsadomb alatt, Molnár János bejárta az elérhető részeket, elemezte az itt talált vízmintákat. A kiváló szakember következtetése szerint valahol összeköttetést jelentő vízzel telt barlangnak kellett lennie a tó és a száraz részek között, de száz év telt el, mire a fejlődő búvártechnika lehetővé tette a víz alatti kutatást.
Már a magyarországi könnyűbúvár tevékenység kezdetén megpróbáltak utat találni a barlangba a Malom-tó irányába. A komolyabb, eredményes feltárás a hetvenes években indult meg, akkor sikerült több száz méternyi járatot feltárni. Rendszeresek voltak a kutatómerülések, a vizsgálatok, ám nem tudták, hogy a barlang egy még nagyobb titkot rejt.
Bő egy évtizede a barlang addig ismert részének elején fedezték fel az új járatot, és óriási termekre bukkantak. A 2003-ban megindult feltáró merülések során egyre messzebbre jutottak, majd kiderült, az új járatok hossza a többszöröse a korábban ismertnek. Noha most is több, mint 8 kilométernyi járatot ismernek, még mindig nem lehet tudni, pontosan hol van a barlang vége. A Molnár János barlang 1982 óta áll védelem alatt.
A barlang kutatása
A manapság zajló kutatások arra koncentrálnak, hogy először azt ismerjük meg jobban, amit már korábban bejártak. Az utóbbi években izgalmas dolgokat sikerült kideríteni a víz áramlásáról, a mélyben élő vakrákokról és csigákról, és folyamatosan zajlik a térképezés egy a későbbiekben elkészítendő három dimenziós térképhez.
A legutóbbi kutatási jelentések rengeteg részletet derítettek fel. A barlangban elhelyezett áramlásmérőkkel sikerült felderíteni, mekkora a vízhozam, és ezt összevetve a jelenleg ismert egyetlen kifolyás vízhozamával, az eltérés nagy. Lennie kell tehát másik kifolyásnak a Duna irányába- hogy hol, még nem tudni. Fosszíliák is vannak a barlangban, például kagylók, illetve cápafog.
A búvárok lehetőségeit alapvetően változtatta meg az, hogy a hegybe fúrt tárótól pár méterre volt az egyik részben víz alatt lévő terem, amit az új szakasz felfedezése során találtak meg. Egy segédtáró hajtása új utat nyitott a hatalmas Kessler-terembe. Lehetővé vált, hogy a kiépített felszíni bázison kényelmesen készülődjenek a búvárok.